8 szakma a videójátékok világában

A videójáték-ipar már régóta az életünk és környezetünk része, de az utóbbi pár évben lett a szórakoztató ipar kiemelkedő része és komoly alkotó eleme. Az esport megváltoztatta több millió ember felfogását és véleményét a videojátékokkal kapcsolatban, bizonyítva, hogy a gaming egy valós és nem mellesleg nagy része az említett iparnak. A videójáték iparág az egyik legjövedelmezőbb szórakoztató médium az egész világon a játékok és fejlesztések hatalmas növekedésénék köszönhetően.

Míg egyesek tovább álltak más hobbikra úgy több ezren vagy millióan maradtak szerencsére a videójátéknál, akik nem is vesztették el a szenvedélyüket, sőt szeretnének ebben a témában akár elhelyezkedni és dolgozni. Ezeknek az embereknek ajánljuk a következő 8 profi szakmát az iparban:

Tartalomjegyzék

1. Videójáték „artist”

Művésznek lenni mindig megtérül, mivel ez egy széles és színes szakma, így lehetővé teszi, hogy sok különböző területre kerüljön az ember és kipróbálhassa magát. A videójátékfejlesztés az egyik. Nem számít, hogy milyen műfajú egy játék, mindig olyan művészekre van szükség, akik életre kelthetik a játéktervezők elképzeléseit.

A játéktól függően a művésznek spriteket és modelleket kell készítenie, mégpedig oly módón hogy azok élettelik, színesek és élvezhetőek. Amerikai felmérések szerint egy videójáték „művész” évente mintegy 50.000 dollár, azaz nagyjából 18 millió forint az éves fizetése. Nem rossz, ugye?

2. Audió Programozó

A játékok ikonikus hangeffektjei már a Pong napjaiban léteztek. A videójáték audió programozó szakma jelentése a következő, a programozó felel a háttérzenéről, hanghatásokról vagy bármilyen zajról. Minél nagyobb a játék skálája, annál nagyobb és bonyolultabb lesz a munka.

Tekintve, hogy ez a szakma mennyi tapasztalatot és felszerelést igényel az amerikai piac évi 100.000 dollárt ajánl átlagban ezekért az állásokért, ami átszámítva 36 millió forint.

3. Író

Nincs olyan ismereted a műszaki területen, mint például a programozás, szerkesztés vagy animáció? Semmi probléma! A videójáték ipar nagyon nagy hiányban szenved az írókat illetően. Az összes nagyobb szabású játékhoz szükség van egy kreatív emberre mivel majdnem minden játék pláne a story játékok igényelnek egy jó történetet és dialógusokat. Amit az írók hoznak létre.

Nem csak a játék történetéért és annak párbeszédéiért, hanem annak előrehaladásáért és információiért is felelős lesz az ember. Rengeteg munkával jár ezért nem is csoda, hogy Amerikában a cégek átlagban 100.000 dollárt azaz 36 millió forintot fizetnek ezért az állásért, viszont tekintve hogy szűk a piac így megesik hogy az ember egy forintot sem keres egy adott időszakban.

4. Játék Programozó

Az egyik legfontosabb szempont a videójátékoknál a játékmenet, ezért is van előkelő helyen a karrier listánkon. A programozók azok a mágusok, akik életre keltik a nyers anyagot és egy gyönyörű világot hoznak létre. Meg kell tanulnod a különböző „motorokat”, amiket szükségesek a játékfejlesztéshez és elsajátítani különböző kódolási ismereteket a funkcionális élmény kialakításához. Te kontrollálsz majd mindent a főszereplő mozgásától kezdve az ellenség AI-ig, ügyelve arra, hogy minden működőképes és szórakoztató legyen.

Ha ezen a területen sikerül elhelyezkedned egy jó cégnél, akkor megvan rá az esélyed, hogy nagyjából 100.000 dollárt, azaz 36 millió forintot tegyél zsebre évente.

5. Videójáték Producer

A videójáték producer javarészt a játékok körül történő eseményekért felel. Gondoskodni kell róla, hogy a játékok különböző lépcsői megfelelően haladjanak és időben kész legyenek, megfelelő reflektorfényt kapjon a sajtóban, social médiában és a játékosok körében. Rengeteg irodai munkával jár, mivel a költségvetéseket és mindenféle csapatokat is neki kell irányítania és szemmel tartania.

Az éves fizetés itt azért eltérő lehet függően attól, hogy milyen cégnél, illetve játékon dolgozik az ember. Egy amerikai becslés szerint évente nagyjából 50 és 100 ezer dollár ütheti a markát egy producernek, ami 18 és 36 millió forint között mozog.

6. Videójáték Tesztelő

Azok az emberek, akik a videójátékokon dolgoznak azok pontosan tudják, hogy hogyan kell azokkal játszani és milyen dolgokat kell elkerülni a folyamatos játék érdekében. Ez a tény megnehezíti a játék annak valódi felmérését, hogy milyen problémák merülhetnek fel. A tesztelő még a publikálás előtt megkapja a játékot és játszhat vele annak érdekében, hogy egy külső tapasztalt gamer rábukkanjon az esetleges hibákra és tippeket adjon a fejlesztőknek mielőtt azt piacra dobják.

Nincs semmi bonyolult ebben a munkában pont olyan amilyennek hangzik, az ember csak játszik a játékkal és megosztja a véleményét a cégekkel. Sajnos nincs megfelelő, pontos adat, hogy melyik cég mennyit kínál ezért a munkáért de azt tudjuk különböző külföldi forrásokból, hogy csak ebből nagyon nehezen tudna megélni az ember, viszont egy kitűnő mellék állás lehet annak akinek van ideje és kedve játszani.

7. Profi Gamer

Ez az a terület és szakma, amelyet senki sem vett volna komolyan egy-két évtizeddel ezelőtt, sőt kinevették volna az embert. De ahogy látjuk a mai világban, igenis létezik és igenis kezd akkora ipar lenni, mint a fizikai sportok, sőt. A megélhetésért videójátékozni sokak álma volt, ami most be is teljesülhet. Ebben a cikkben két fő forrást emelünk ki, amivel az ember profi játékos lehet. Az egyik, hogy esport versenyeken vesz részt az ember vagy népszerű videójáték streamer lesz. Az előbbi természetesen évekig tartó képzést és szponzorációt igényel, hogy részt vehessen a versenyeken. Az utóbbi inkább a véletlenről és a szerencséről szól, mivel nem minden streamer lesz népszerű és sikeres. Természetesen a kemény munka meghozhatja a gyümölcsét, de itt nagy szükség van szerencsére is.

Ebben az esetben azért nem írunk konkrét számokat, ami a fizetést illeti, mert igen eltérő minden verseny díjazása és rendszeressége, illetve a streamelés is rengeteg külső tényezőtől függ.

Iratkozz fel a kuponodért

Iratkozz fel és kapj 2 500 Ft kedvezményt a vásárlásodból